RSS
Hírek

Amikor felcserélődik a közel és a távol

2015-04-12

Huth Henrikné Icu, közel negyven éve lakik a komlói gyülekezet szomszédságában. Csak egy kerítés volt a választó vonal.

Sokszor előfordult, hogy egy-egy ünnepi alkalomra, esküvőre – kertész és virágkötő lévén – ő készítette a virágtálakat, csokrokat, adventi koszorúkat. Évekig csak átadta a kerítésen a szebbnél szebb műveit. Hiába volt a hívogatás, hogy nézze meg, hova kerültek alkotásai, milyen szépen díszítik Isten házát, a küszöböt sem akarta átlépni. Aztán egyszer csak, szinte észrevétlen ott ült vasárnaponként a padban, hallgatva Isten igéjét.  Vonzotta Isten szava.

Ott volt a bibliaórán, a női körön, a cipősdoboz ajándékok készítésénél, a közös ebédeken. Az Istent keresők bibliaórájára is elment, hogy többet tudjon meg Istenről. Fontos volt számára, hogy közelebb kerüljön hozzá, de kijelentette, hogy bemerítkezni, azt nem akar. De Isten tovább bontotta benne a kerítést, megszűnt a távolság, mert megértette, majd elhatározta, hogy a bűneiért meghalt Jézus Krisztust a bemerítésben is szeretné követni. Akkor is, ha április 14-én csak egyedül fog fehér ruhában állni a medencénél. Az ünnepi istentiszteleten az etióp kincstárnok megtéréséről szólt Dan Zoltán mohácsi lelkipásztor.

Isten útjáról, ahol három miniszter – szolga találkozott isteni időzítés szerint. A kandaké szolgálatában álló, a hintóhoz odafutó „lelkipásztor” és Isten szenvedő szolgája, az értünk halt és feltámadt Úr Jézus. Horváth László helyi lelkipásztor - első bemerítési szolgálata volt – Ésaiás próféciájából olvasta Isten ígéretét:  Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad. (Ésaiás 54,10).

Igaz, hogy Icu akkor lépett át a közeli kerítésen és vált távoliból közelivé, amikor a példázatbéli munkaidőből már csak egy óra van vissza, de neki, és még sok társának szól a Szőlősgazda biztatása: Menjetek ti is a szőlőbe! (Máté 20,7). Isten számára a vele való kapcsolat, a belé vetett bizalom fontosabb, mint a neki végzett munka. Aki rábízza magát, annak a hátralévő „egy óra alatt” is sok jót tud adni. Menedéket, otthont. 






Olvass még:

Gyermek- és Ifjúsági Tábor 2018

2018-05-24

Idén július 9-14. között (szokás szerint hétfőtől szombatig) tartjuk a Napközis Gyermek- és Ifjúsági Tábort.

Házasság hete

2018-02-12

A Házasság Hete előadássorozatba a komlói Baptista Gyülekezet is bekapcsolódott egy nagyszerű előadással Beke László és Bettytől... Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan!

Áldott karácsonyi ünnepeket és kegyelemteljes új évet kívánunk!

2017-12-21

Minden kedves látogatónknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és örömteli új évet kívánunk!

Cipősdoboz Akció

2017-12-01

Idén is bekapcsolódunk, így immár ötödik alkalommal szervezi meg gyülekezetünk Komlón a cipősdobozok gyűjtését.

Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

2017-04-10

Áldott Húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves érdeklődő látogatónknak! Egyben szeretettel meghívjuk ünnepi istentiszteleti alkalmainkra!

Házasság hete Komlón

2017-02-01

Az ide már a második alkalom,hogy Komló városa is bekapcsolódik a Házasság hete országos programsorozatába egy házaspároknak, ill. szülőknek és naygszülőknek szóló előadással, amelynek gyülekezetünk a szervezője.

Copyright © 2014-2017 Komlói Baptista Gyülekezet, 7300 Komló, Engel Adolf u. 14/B - info (kukac) komloibaptista.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio