Blog
RSS

Negyedik lépés krízisben: mutasd meg az imán keresztül Istennek, hogy komolyan gondolod!

2018-02-16

„Úgy imádkoztam, hogy közben böjtöltem, zsákruhát vettem fel és hamut szórtam magamra." (Dániel 9:3b, TLB fordítás)

Dániel imája, Dániel könyvének kilencedik részében, remek példa arra, hogyan imádkozzunk krízishelyzetben. Az előző áhítatokban ugyanez az igerész alapján megláttuk, hogyan tudjuk:

  •  engedni, hogy Isten szóljon hozzánk, mielőtt még megszólítanánk,
  •  keresni Istent és figyelni rá,
  •  érzelmeinkkel is kifejezni vágyainkat.

A negyedik kulcs pedig, hogy krízishelyzetekben Isten az olyan imádságra válaszol, amelyen látszik, hogy azt komolyan gondoljuk. Tudomására kell hoznod, hogy tényleg keresed a megoldást a problémára, nem pedig csak pillanatnyi szeszélyről van szó. Érd el, hogy Isten meglássa, mennyire fontos ez neked! 

Dániel háromféleképpen jelezte Istennek, hogy komolyan gondolja a kérését: Hogy kimutassam szomorúságomat, böjtöltem, zsákruhát vettem magamra és hamuban ültem.” (Dániel 9:3b, NCV fordítás).

Most foglalkozzunk azzal, amit legelőször tett: megvonta magától az ételt. A böjt a szellemi hadviselés fontos része, amelyet az emberek évszázadok óta alkalmaznak.

Jézus azt mondta, hogy vannak csodák, amelyek csak böjtön és imádságon keresztül valósulnak meg, nem csupán imádság által. Miért? Mert a böjttel jelzed Istennek a legjobban, hogy komolyan gondolod a kérésed.

Mózes is böjtölt, mielőtt megkapta a Tízparancsolatot, az izraeliták pedig több fő csata előtt böjtöt hirdettek. Dániel Isten vezetéséért böjtölt, Nehémiás pedig egy nagy építkezés megkezdése előtt. Jézus így aratott győzelmet a kísértés felett.

Amikor krízisben találod magad, meg kell mutatnod Istennek, hogy elszánt vagy – a böjt pedig hatékony módja ennek.


Forrás: napiremeny.blog.hu
*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.15)

Copyright © 2014-2017 Komlói Baptista Gyülekezet, 7300 Komló, Engel Adolf u. 14/B - info (kukac) komloibaptista.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio